Gerhardt Ferenc és Kocziszky György a Portfolio.hu portálon péntek reggel megjelent interjúban azt hangsúlyozta, hogy a testület a döntéseinél továbbra is egységesen elfogadja az inflációs célkövetést mint módszert.
A két tanácstag megfogalmazása szerint a megváltozott világban rugalmasabban kell értelmezni az inflációs célkövetés keretrendszerét. Mindketten jelezték, hogy azért vált lehetővé augusztusban és szeptemberben a kamatcsökkentés, mert az általuk figyelt piaci indikátorok, illetve a gazdasági kibocsátási rés helyzete és nagysága azt lehetővé tették. Ha ezekben nem következik be drámai változás például külföldi okok miatt, akkor folytatódhat a kamatcsökkentési sorozat.
Mindketten úgy látják, hogy bár egy vagy két 25 bázispontos kamatcsökkentés még "nem váltja meg a világot", de a lépések üzenete fontos, és a hitelek olcsóbbá válásán keresztül hozzájárulhat a gazdasági növekedés élénküléséhez. A két jegybankár óvatos optimizmussal tekint a magyar kormány és az EU/IMF közötti egyeztetési folyamatra, szükségesnek tartják a megállapodás létrejöttét, és nem látnak abban kockázatot, hogy már ezt megelőzően elindult a kamatcsökkentési sorozat.
Gerhardt Ferenc külön hangsúlyozta: rendkívül óvatos monetáris politikát kell folytatni, és ennek jegyében "békeidőben" nem mozoghat 25 bázispontosnál nagyobb mértékben egy-egy döntésnél az alapkamat. Véleménye szerint ez lehetővé teszi azt is, ha utólag kiderül, hogy hibát követett el a Monetáris Tanács, akkor könnyebben lehet korrigálni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve