A lap csütörtöki számában beszámolt arról is, hogy az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég felmérése szerint a fizikai munkára jelentkező diákok mindössze 30 százaléka hajlandó 700 forintos órabér alatt munkát vállalni.
Marosi Zoltán, a Meló-Diák Iskolaszövetkezet vállalkozási igazgatója pedig arról beszélt, hogy mivel a fizikai munka kevésbé népszerű, a cégeknek valamivel többet kell ajánlaniuk, ha ilyen feladatokra szeretnének dolgozókat szerződtetni. Érdekes trendnek nevezte azt is, hogy régebben egy-egy jó nevű cég a piaci átlagnál olcsóbban is tudott munkaerőt szerezni, mert sikknek számított ott dolgozni, mára azonban ez a gyakorlat megszűnt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve