Éjjel a tartósabban derült, hóval borított tájakon (főként az Alföld, az Északi-középhegység térsége) alakulhat mínusz 15 Celsius-fok körül a hőmérséklet. Másutt mínusz 10 és mínusz 5 fok között lesz a legalacsonyabb hőmérséklet.
A Dunántúlon inkább már csak helyenként lehetnek sűrű ködfoltok. A Dunától keletre viszont a derült vagy gyengén felhős tájakon többfelé képződik sűrű köd, amely az éjszaka második felétől fokozatosan ritkulhat. Kedden napközben és este a síkvidéken többnyire már csak kisebb körzetekben lehet sűrű köd. A borult, ködös tájakon ónos szitálás, illetve hószállingózás nem zárható ki. Az ipari létesítmények közelében úgynevezett ipari havazás is valószínű.
A tartós, sűrű köd veszélye miatt Budapestre, Pest megyére, valamint Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adta ki a figyelmeztetést a meteorológiai szolgálat.
Az előrejelzés szerint kedden napközben a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon élénkülhet meg az északi szél. A nappali maximumok mínusz 8 és mínusz 3 fok között alakulnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve