A beruházás, amely a pályaépítés mellett kiterjed a kiszolgáló létesítmények, tréningközpont, konferenciaközpont, szálloda építésére is, 65 milliárd forintba kerül.
A MotoGP jogtulajdonosával, a Dorna Sports-cal kötött megállapodás nyolc évre szól, az első versenyt 2023-ban rendezik meg a kelet-magyarországi pályán - mondta a miniszter.
A kormány elfogadta az autó-motorsport stratégiát, amely kiterjed az infrastruktúra-fejlesztésre, az oktatásra és edzőképzésre, illetve a sportág jövőbeli támogatására is.
Kósa Lajos országgyűlési képviselő meggyőződése szerint a nagyvárosi közlekedés problémáira a "kétkerekű közlekedés lehet a megoldás", a MotoGP pálya mellett kialakításra kerülő tréningközpont pedig ebben is segíthet. Az építkezéssel Kelet-Magyarország felkerül a világtérképre, a beruházás az egész ország számára marketing és turisztikai érték - tette hozzá a politikus.
Palkovics korábban arról is beszélt, hogy hisznek a pálya innovációt megmozgató erejében, ennek érdekében az minisztériuma kidolgozza a magyar versenyzők támogatási rendszerét, sőt versenymérnök- és szerelőképzésről beszélt, és arról is, hogy hamarosan elindul a sportoktatóképzés a Testnevelési Egyetemen ebben a szakirányban is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve