Az ellenzéki párt követelését Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese fogalmazta meg. Azt mondta, a kormány korrupciójának áraként tekintenek az elkerülő utak és bevezető szakaszaik fizetőssé tételére. A kabinet alkalmatlanságát pedig az az 1500 forintos igazgatási díj jelzi, amit az autósoknak a kormány hibájából, a díjfizetés előkészítetlensége miatt kell fizetniük - jelentette ki.
Harangozó szerint továbbra sem értenek egyet az útdíj kiterjesztésével, de szerintük ha azt mégsem törlik el, akkor legalább a büntetéseknek kellene türelmi időt hagyni. A szocialista politikus szerint ez egy egyszerű rendeletmódosítással elérhető lenne. Tudjuk, hogy a Fidesz akár egy nap alatt módosít bármilyen törvényt" - tette hozzá.
Az MSZP-s képviselő kitért arra is, hogy az útdíj kiterjesztésével szembeni személyes kiállást várnak Hende Csaba honvédelmi minisztertől, aki szerinte vagy valóban tájékozatlan volt az ügyben, vagy "hülyének nézték" a kormányülésen.
Hende a Vas Népének adott év végi interjújában azt nyilatkozta, információi szerint nincs kormányzati szándék egyetlen vasi útszakasz fizetőssé tételére sem, miután pedig mégis bekerült a fizetős utak közé az M86-os már elkészült szakasza, a lap online kiadásában "rosszul előkészítettnek, diszkriminatívnak és igazságtalannak" nevezte az intézkedést, azonnal jelezve, hogy mindent megtesz annak megváltoztatásáért.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve