Tóth Bertalan, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese keddi, MTI-hez eljutatott közleményében ezt arra reagálva közölte, hogy Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos bejelentette: rendkívüli jelentőségű szerződéseket írtak alá intenzív, öt hónapos tárgyalásokat követően kedd reggel a paksi erőmű bővítéséről.
Az MSZP-s politikus szerint azért törvénytelenek a szerződések, mert a hatályos magyar jogszabályok tiltják, hogy nemzeti vagyont érintő szerződésnek választott bírósági eljárást kössenek ki, márpedig ezekben a szerződésekben "az Orbán-Putyin-paktum" alapján ilyen kikötésnek kell lennie. Vagyis vagy a nemzeti vagyonról szóló, vagy "az Orbán-Putyin-paktumról" szóló törvényt szegi meg a kormány - fejtette ki. Álláspontja szerint a szóban forgó szerződéseket pedig ma bárki megtámadhatja.
Tóth Bertalan szerint "az Orbán-Putyin-paktum kezdetektől bűzlik a kormányzati korrupciótól", ezért felszólította a kormányt, "tegyen le a családokat 100 évre eladósító tervéről".
A közlemény szerint az MSZP kezdettől fogva ellenezte a magyar családokra összesen 6000 milliárdos terhet rakó gigaberuházást, mer az nem Magyarország, hanem "a korrupt Fidesz következő évekbeli gyarapodását szolgálja".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve