Decemberre 290 ezerre csökkent az álláskeresők száma, ami az előző év azonos időszakához képest 23,8 százalékos növekedést, ugyanakkor idén júniushoz viszonyítva közel 90 ezres csökkenést jelent - közölte kedden Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
A szakminisztérium közleményét idézve az MTI azt írja, hogy a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája novemberben már magasabb volt a tavalyinál. Az év utolsó hónapjában mintegy 40 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét, az első alkalommal regisztrálók aránya mindössze 8 százalékot tett ki.
A Központi Statisztikai Hivatal előzetes gyorsbecslése alapján novemberben az előző hónaphoz képest 45 ezerrel, ismét 4,5 millió közelébe nőtt a foglalkoztatottak száma. A létszámnövekedés eredményeként a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája egy hónap alatt 70,6 százalékra emelkedett, és 0,3 százalékponttal meghaladta az egy évvel korábbit is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve