A magyar hatóság által kiállított, a veszélyhelyzet ideje alatt lejárt, valamint a veszélyhelyzet megszüntetését követő 15 napon belül lejáró hivatalos okmányok - ideértve a forgalmi engedélybe bejegyzett műszaki érvényességi idejét is - a 90. és 91. §-ban meghatározott kivétellel, a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek - döntötte el a kormány az egészségügyi veszélyhelyzet visszavonását követően egy kormányrendeletben.
Eredetileg március 11-én ugyanis úgy döntöttek, hogy a járvány alatt a közösségi közlekedés fertőzési kockázatokat rejt, így támogatták, hogy az emberek inkább a saját autójukkal közlekedjenek. Pont ezt segítette az ingyenes parkolás bevezetése is.
Az egészségügyi veszélyhelyzetet viszont június 18-án megszüntették, így azóta ketyeg az óra, hogy az autósok pótolják az elmaradt műszaki vizsgákat. Erre még december 15-ig van idejük. Mivel a karácsonyi ünnepek előtti időszak hagyományosan a munkaszüneti napokkal telezsúfolt év végén, így az utolsó napra semmiképpen sem érdemes hagyni a vizsgáztatást. A nyár vége, ősz eleje viszont hagyományosan annyira nem forgalmas időszak, így ezzel jó, ha számolnak az érintettek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve