A közösségi közlekedési eszközök megállóiban tilos dohányozni, ám a gyakorlatban ez a szabályozás mintha nem is létezne: nap mint nap látni dohányzókat és eldobott csikkeket a frekventált budapesti közterületeken - olvasható a lapban.
Az elmúlt években a kormányhivatal a népegészségügyi ellenőrzések során, illetve a rendőrség és a közterület-felügyelet kezdeményezésére szabott ki egészségvédelmi bírságot a megállókban történt dohányzásért.
Munkatársaik a megállóhelyeken, vasútállomásokon, pályaudvarokon 2013-ban 3150 ellenőrzést tartottak és 43 alkalommal bírságoltak több mint egymillió forint értékben. 2014-ben a 2288 ellenőrzésből 102 alkalommal, 2015-ben pedig 946 ellenőrzésből 94 alkalommal büntettek 2-2 millió forint körüli összértékben. (Az oroszok betiltották a csikk kidobását az autóból.)
Míg 2016-ban 8233 ellenőrzésből száznegyvenszer bírságoltak, tavaly hatékonyabbak voltak az ellenőrök, hiszen a 754 ellenőrzésből 111 volt eredményes; 2016-ban 2,8 millió, 2017-ben pedig 2,3 millió forint bírságot szabtak ki.
Ez azt jelenti, hogy 6 év alatt kevesebb, mint 500 dohányos bukott le.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve