A lap információi szerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) gigaprojektjéről ugyanakkor még nincs végleges döntés. Eddig négy gyártó tett ajánlatot a magyar helikopterflotta megújítására: az olasz Augusta mellett az orosz MIL, az amerikai Sikorsky és a magyar mentőhelikoptereket is szállító német Eurocopter.
Egyetlen katonai helikopter sem vett részt a március 15-i hétvégén kialakult katasztrófahelyzet elhárításában, holott korábban, hasonló helyzetekben sikeresen vetették be ezeket a járműveket - hívták fel a figyelmet korábban szakértők. Molnár László nyugalmazott őrnagy, volt pilóta, az ATV-nek az események után úgy nyilatkozott: jelenleg a honvédségnek nincs repülésre alkalmas helikoptere, csak a nemzetközi szerződések alapján előírt kutató-mentő feladatokat képes a honvédség helikopterrel végrehajtani. A bevethető magyar helikopterek számáról ugyanakkor nem lehet pontos információt szerezni, hiszen az - a törvényi rendelkezések alapján - nem nyilvános adat. A honvédségi helikopterek távolmaradása mindenesetre ismét ráirányította a figyelmet a kiöregedett géppark sürgető megújítására, amelyet korábban Hende Csaba honvédelmi miniszter idei egyik legfontosabb feladatának nevezett - írta a Világgazdaság.
A most rendelkezésre álló, orosz Mi-8 típusú közepes szállítóhelikopterek üzemideje hamarosan lejár, már csak idén teljesíthetnek szolgálatot, ezután kivonják őket a hadrendből, mert a további üzemidő-hosszabbításuk már nem lehetséges. A szintén hadrendben lévő Mi-17-esek felújítása elvben még lehetséges lenne, ám számos hátránnyal is járna. Így valódi megoldás csak a géppark cseréje lenne. A tét viszont nem kicsi: a beszerzési terv az eddig napvilágot látott információk szerint több mint 20 gépre vonatkozik, így - alapul véve a darabonkénti 20-35 millió dolláros listaárat és a járulékos költségeket- százmilliárdos nagyságrendű kiadást jelent - írta a lap.
A tárca ugyanakkor az elmúlt hetekben nem nyilvánult meg a helikopter-beszerzés ügyében. A lap szerint négy forgatókönyv képzelhető el a flotta megújítására, erről itt olvashat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve