A polgármester közleményében azt írta: az Aggteleki Nemzeti Park kisajátítja a zempléni emberek földterületeit, 38 települést és több ezer családot érint a kisajátítás, erről az elmúlt év végén, karácsony előtt kaptak értesítést az érintettek.
"Az egész térséget váratlanul érte a tulajdonvesztés híre, nagy felháborodást okoz a helyiekben, nagy társadalmi összefogás készül a kezdeményezés ellen" - fogalmaz a település polgármestere, hozzátéve: "a kisajátítás sajnos nincs tekintettel a jelenlegi forgalmi értékekre, a piaci ártól jóval olcsóbban kívánják megszerezni a földterületeket", aranykoronánként 30-110 ezer forintért, miközben a Zemplénben a gyakori aranykorona érték ennél jóval magasabb. Ezért a térség települései kilátástalan helyzetbe kerülnek, az itt élőknek nem marad élettere - tette hozzá Köteles László.
Mint írta: a zempléni hegyi falvak sajátossága volt eddig is, hogy a közigazgatási területük jelentős része, 70-80 százaléka állami tulajdon volt, míg a maradék a helybéliek megélhetését szolgálta, de ezt is nehezítették a rendezetlen tulajdonviszonyok.
"Követeljük, hogy azonnal állítsák le a kisajátításokat, a megkezdett eljárásokat vonják vissza, újabbakat ne indítsanak, és ezt még a választási kampány előtt törvényben is biztosítsák, hogy az egyrészt véglegesen megnyugtató megoldást hozzon, másrészt ne lehessen a választási kampány része, de a választást követően se lehessen újra elővenni" - tette hozzá a polgármester.
Az MTI-hez eljuttatott levél a 38 érintett települést név szerint említi, közöttük található Telkibánya, Sárazsadány, Abaújszántó, Regéc, Hejce, Boldogkőváralja, Sátoraljaújhely, Mád, Tállya.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve