Az államháztartás központi alrendszerének 2013. november havi többlete 11,3 milliárd forint lett - közölte hétfő az NGM. Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 195,5 milliárd forintos szufficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 183,3 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 0,9 milliárd forintos deficittel zártak novemberben. Így az államháztartás központi alrendszerének 2013. november végi hiánya 876,3 milliárd forint, ez gyakorlatilag az eredetileg elfogadott 879,8 milliárd forintos év végi hiánycélnak felel meg.
A novemberi adat azért is meglepetés mert - mint az a táblázatból kiderül - eddig erre egyetlen évben volt példa. A december rendre komoly többletet hozz, így a hiány tovább csökkenthet az utolsó hónapban - elvileg. A hivatalos hiánycél a többszöri emelés után jelenleg 1125,2 milliárd forint, ugyanakkor most decemberben esedékes több komoly kiadási tétel is: a takarékszövetkezetek 135 milliárdos feltőkésítése, illetve a Mol-nak visszajáró 35 milliárdos bányajáradék kifizetése. Az NGM évek óta nem ad előrejelzést a következő havi hiányra, így nem tudhatjuk, hogy a József Nádor téren most miként számolnak. A hivatalos közleményéből egy tudható: az éves uniós szempontból fontos - hiány a GDP 3 százaléka alatt marad.
A gazdasági tárca most csak az előzetes adatokat közölte, ebből az látható, hogy a költségvetésbe befolyó rendkívüli bevételek - frekvencia díjak, bankokra kivetett visszamenőleges tranzakciós illeték - jelentős többletbe fordították a mérleget. A tb-alapoknál viszont beindult a kórházak konszolidációja emiatt a tb-alapok az egész évben felhalmozott megtakarításaikat egyetlen hónap alatt felélték.
November végéig a 2012. évhez képest magasabb összegben alakultak ugyanakkor egyes adóbevételek: az általános forgalmi adó, a személyi jövedelemadó, a regisztrációs adó, a pénzügyi szervezetek különadója, valamint az illetékbevételek. Emellett november hónapban jelentős összeget tett ki az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek mérlegsoron a frekvenciahasználati jog meghosszabbításáért fizetett összeg is - olvasható a közleményben.
| január-november | November | Éves egyenleg | ||
| 2001 | -326,6 | -49 | -454,9 | |
| 2002 | -956,4 | -154,4 | -1616,2 | |
| 2003 | -1130,9 | -252,4 | -1054,3 | |
| 2004 | -1435,1 | -106,5 | -1284,1 | |
| 2005 | -1197,1 | -135,5 | -984,4 | |
| 2006 | - 1739,8 | -230,42 | -2056,4 | |
| 2007 | -1339,4 | -142,5 | -1291,4 | |
| 2008 | -975,7 | -233,1 | -910,6 | |
| 2009 | -1124,4 | -76,6 | -924,9 | |
| 2010 | -1304,8 | -172,02 | -869,8 | |
| 2011 | -1247,9 | 79,9 | -1734,4 | |
| 2012 | -691,7 | -33,6 | -576,2 | |
| 2013 | -876,3 | 11,3 | -1125,2 (-879,8) | |
| Forrás: NGM | ||||
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
„Teljesen eredeti” autók jönnek a legendától: belehúz a Rolls-Royce
Letartóztattak egy magyar férfit Amerikában, mert az oroszoknak adhatott át katonai eszközöket
Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma az Oroszországot célzó amerikai exportellenőrzések megsértésével vádolja a 46 éves H. Bencét.
Kiesett a pikszisből Magyarország, elmarad a tömeges betelepülés
Szó sincs róla, hogy jönnek a németek.
Újabb fenyegetés a Yettel-ügyfelekre, a csalók még tovább mennek
A hétvégén már visszaéltek a vállalat nevével, de most úgy néz ki, több fronton is támadnak a bűnözők.
Berezeltek az emberek, nem mernek állami támogatásból lakást venni
Az oroszok úgy lövik Ukrajnát, mint ha nem lenne holnap
Az Institute for the Study of War elemzői szerint Moszkvának valószínűleg nincs akkora védelmi-ipari kapacitása, hogy ilyen masszív, hasonló léptékű csapásokat rendszeresen tudjon tartani.
Csaló orvost nevezett ki Pintér kórházigazgatónak, a belügy hallgat
Újabb csapás érte az elektromos autókat, hatalmas piacról szorulhatnak ki
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök jelentős mértékű vámot jelentett be a kínai villanyautók importjára.
Tízmilliárdok úsznak el a bepoloskázás miatt Magyarországon
Több állampapír kamata is változott - melyik most a legjobb?
A lakosság továbbra is szívesebben takarít meg minthogy fogyasszon, bár be kell érniük egyre szerényebb állampapír kamatokkal.
Elég a hazugságokból, ősztől büntetik az AI generálta felhasználói értékeléseket
Végre jött egy jó hír a MÁV-tól, ezt még fel kell dolgoznunk
Megosztottak pár infót arról, hogy miként tér vissza a forgalom a Keleti pályaudvarra.