A lap szerint ez az adat harmincezerrel haladja meg a tavalyi és majdnem nyolcvanezerrel a 2014-es első fél évi számot.
A mezőgazdaságban és a turizmusban dolgozó időszaki alkalmazottak után naponta ötszáz, az egyéb alkalmi tevékenységet végzőknél naponta ezer, a filmes statiszták esetében pedig napi háromezer forint adót kell befizetni - mondta Kis Péter András, a NAV szóvivője a lapnak. Ebből az állam idén eddig összesen 6,6 milliárd forintnyi bevételre tett szert, amely félmilliárddal magasabb annál, amit például 2011 egészében fizettek be a munkaadók alkalmi munkásaik után.
A legtöbb segéderő iránt a kereskedelemben mutatkozott igény, de az építőiparban, a vendéglátásban és a mezőgazdaságban is sokan dolgoztak idénymunkásként.
Az év első felében havonta átlagosan 65-75 ezer, az első fél évben 114 ezer gazdasági szereplő jelentett be alkalmi foglalkoztatottat. A NAV folyamatosan ellenőrzi őket, eddig szabályszegések miatt 71 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a hatóság, miközben bizonyos gazdasági szereplőknél összesen 13 milliárdos adókülönbözetet is feltárt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve