A politikus a lapnak azt mondta, legkorábban szeptemberben kaphat elvi támogatást a Népesedési Kerekasztal nyugdíjreformot célzó javaslatcsomagja. Harrach szerint mivel a kormányzat eszmeisége és családpolitikai szemlélete összhangban van az új nyugdíjszámítási tervezettel, elvi akadálya nincs a megvalósításnak. Közölte ugyanakkor, hogy a javaslat bevezetése hosszas előkészítést igényel, beleértve a költségvetési lehetőségeket is.
Harrach szerint a koncepció megegyezik a párt 2007-ben megjelent nyugdíjtervezetével, továbbá ez a megközelítés a nyugdíjrendszerben régóta jelen lévő igazságtalanságot számolná fel.
A KDNP múlt héten jelezte, egyetértenek azzal, hogy a nyugdíj számításánál figyelembe vegyék a felnevelt gyermekek számát és azok iskolázottságát. A Népesedési Kerekasztal olyan rendszerre tesz javaslatot, amely jutalmazza azokat, akik a közösség érdekében erőfeszítést tesznek, akik befizetéssel, illetve gondos gyermekneveléssel támogatják a rendszer fennmaradását. Ezt a befektetést jutalmazni kell - hangsúlyozta a frakcióvezető.
Hozzátette: azok is kapnak majd nyugdíjat, akik nem vállaltak gyermeket, de az ő nyugdíjukat azok gyerekei fogják kitermelni, akik nemcsak vállalták, de megfelelő nevelésben és képzésben részesítették őket. A technikai részletekről szólva Harrach Péter közölte: ezek kidolgozása nem az ő feladatuk, a frakció magát a koncepciót támogatja. Így az is részfeladat, hogy hány éves korig vállalt gyermekek után lehetne élni a magasabb nyugdíjjal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve