Az illetékes budapesti cég buszsáv-, illetve forgalomfigyelő mérőpontokon elhelyezett kamerákkal, mérőautókkal és rendszámleolvasó kamerákkal fogja ellenőrzi a dugódíj befizetését - írja a népszabadság. Egyelőre 54 forgalomfigyelő, 24 buszsávfigyelő és 14 rendszámleolvasó kamerával rendelkeznek, amelyekhez négy mérőautó társulhat.
A korábbi tervekben a múlt év végére 70 rendszámleolvasó kamera és 200 további mérőeszköz szerepelt. A dugódíjat egyébként a tervek szerint 2017 végétől vezetnék be. Az ezt akadályozó jogszabály módosításának javaslatát már elkészítették, de a főváros politikai okokból nem kéri a változtatást. Azaz a kormánynak kell vállalnia az arcával, hogy megnyitja az utat a dugódíj bevezetése előtt.
A kevés ellenőrző eszköz használatát megkönnyíti, hogy az alkalmanként 700 forintos belső behajtási díjat szűk területen kell fizetni, ráadásul az ezt határoló útvonalak - a kiskörút, a Bem rakpart, a Csalogány utca, az Attila út nem lesznek fizetősek. Ugyanez vonatkozik az Margit és az Erzsébet hídra, illetve a budai és a pesti rakpartra, amelyek tranzitútnak minősülnek.
Az 5000 forintos éves budapesti útdíjmatricát ugyan mindenkinek ki kell csengetnie, aki fővárosban autózik, de ennek ellenőrzése minden autó esetén egy éve van az illetékes cégnek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve