A portál az Országos Rendőr-főkapitánysághoz (ORFK) fordult az eset részleteiért, azonban azt a választ kapták, hogy "az említett eset kapcsán a rendőrség közigazgatási hatósági eljárást folytat. Az eljárás részleteiről bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni." - olvasható a portál cikkében.
A néhány nap múlva kapott részletes tájékoztatásból kiderült, a hívásfogadó operátor a 9 óra 47 perckor érkezett hívásnál félreértette a település nevét, így Tolmács került a bejelentésről készült adatlapra. Az operátor a bejelentést követő két percen belül a mentőszolgálattal megosztotta az esetről készült adatlapot, majd telefonon is kapcsolta őket, majd felvette a kapcsolatot a Nógrád megyei katasztrófavédelemmel és rendőrséggel.
Kapcsolódó
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjának munkatársa a helyszín pontosítása érdekében hívta vissza a bejelentőt. Tisztázták a tévedést, majd 10 óra 5 perckor irányították a megfelelő helyszínre a Pest megyei rendőröket, mentőket és tűzoltókat .
Az ORFK szerint a hívásfogadó rendszer hibátlanul működött, egyértelműen emberi mulasztás történt. Az operátor nem vetette össze a helyiséget a monitorján a bejelentő térképen megjelenő helyzetével. A sérült traktoros meghalt.
Képünk illusztráció.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve