A lépés célja, hogy az adócsökkentés mellett egyszerűbb is legyen az adózás. Márpedig egy átlagos cégnek 2017-ben még több mint 250 órát kellett fordítaniuk az adóügyeik intézésére.
Mostantól a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) havonta egyébként is küldendő úgynevezett '08-as bevallások adataiból az adóhivatal küldi meg a KSH számára a szükséges információkat. A következő adóhivatali nyomtatványt már e szerint kell kitölteni.
Kapcsolódó
Így miközben a vállalkozásoknak évente tizenkét nyomtatvánnyal kevesebbet kell kitölteniük, sokkal pontosabb és részletesebb statisztikai adatok is állnak a gazdasági elemzők és a döntéshozók rendelkezésére - írta közleményében a Pénzügyminisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve