A tizennégy tagból álló csoport összesen 500 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. A nyomozók eddig kilenc gyanúsítottat hallgattak ki, közülük öt férfi letartóztatását rendelte el a Nyíregyházi Járásbíróság - olvasható a közleményben. Az ügyben további gyanúsítások várhatók.
Az elkövetők többsége büntetett előéletű, a banda két vezetője jelenleg is jogerős börtönbüntetését tölti. A fogvatartott vezető távollétében a szervezetet a fiai irányították, akik az egyes bűncselekmények végrehajtásáról folyamatosan tájékoztatták apjukat.
A csempészek a mobiltelefonok mellett adóvevőket és éjjellátó készüléket használtak, magabiztosságukat pedig jelzi, hogy még az egyik népszerű közösségi oldalon is kérkedtek illegális jövedelemszerző tevékenységükkel. A csempészett cigit a zöldhatár térségében ágakkal és egyéb növényzettel eltakart földalatti üregekbe rejtették, mielőtt eladásra továbbszállították, azt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében terítették.
A közelmúltban tartott rajtaütés során az észak-alföldi nyomozók járőrök a Merkur bevetési egység támogatásával több helyszínen tartottak kutatást, végleg kiiktatva ezzel a teljes bűnbandát, a szállítóktól, a figyelőkön keresztül egészen a vezetőig - számolt be a NAV.
A bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt a társaság tagjaira akár 10 év szabadságvesztés is várhat.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve