A berlini lap munkatársa, Christoph von Marschall írásában kiemelte, hogy Navracsics Tibornak kell külügyminiszterként Magyarországot "visszavezetnie" Európa közepére. A 48 éves jogászt Orbán Viktor bizalmasaként tartják számon, és igazságügyi miniszterként részben felelős volt a vitatott reformokért, ugyanakkor nyitott az ellenvetésekre, békítőleg válaszol és megértést kér, ezen a héten éppen Berlinben - írta a Der Tagesspiegel a miniszterről, aki a napokban tett munkalátogatást a német fővárosban.
Navracsics Tibor a lapnak elmondta, lehet, hogy ő lesz az Európai Bizottság magyar tagja. Hozzátette, hogy a szomszédságpolitikai vagy a közlekedési tárca érdekelné.
Az uniós tisztújítás során betöltendő legmagasabb pozíciókkal kapcsolatban úgy vélte, hogy közép-európai politikusnak kell megkapnia az egyik tisztséget. Lehetne például Donald Tusk lengyel kormányfő az Európai Tanács elnöke, vagy Radek Sikorski lengyel külügyminiszter az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője - vetette fel.
Navracsics Tibor úgy vélte, hogy a magyar és a német külpolitika közel áll egymáshoz. Az ukrán válsággal és az Oroszországgal szembeni szankciókról szólva kiemelte, hogy "számításba kell venni annak a következményeit is, ha Oroszország sarokba szorítva érzi magát".
Azzal kapcsolatban, hogy Magyarország Nagy-Britanniával együtt ellenezte Jean-Claude Juncker megválasztását az Európai Bizottság elnökének, elmondta, hogy nem a személlyel, hanem az eljárással volt kifogásuk, hiszen az javaslattétel joga az Európai Tanácsé, és nincsen az európai parlamenti választásból következő automatizmus.
Magyarország "komoly megítélésbeli gondjaira" a türelmes magyarázat a válasz - mondta Navracsics Tibor, aki szerint a másodszor is megszerzett kétharmados parlamenti többség "jutalom" azért, hogy a kormány kivezette az országot az "erkölcsi és gazdasági válságból".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve