A lap keddi számában emlékeztet: másfél éven át több tízezer forintos lakbér-, illetve rezsitámogatást kérhetnek tavaly október óta azok, akik az országon belül, de az otthonuktól legalább száz kilométerre találnak maguknak állást. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kommunikációs titkárságának tájékoztatása szerint bár a lehetőség iránt eddig csaknem tizenegyezren érdeklődtek, a kérelmet alig több mint hétszázan nyújtották be, míg a támogatást mindössze 399-en vehették igénybe.
Száznegyvenöt igényt elutasítottak, mert a kérelmező nem volt jogosult a juttatásra, 48-an még a döntés előtt maguk vonták vissza a kérelmüket, 120 esetben pedig még nem zárult le az igényelbírálás.
A legtöbb kérelmet Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adták be. A legtöbben budapesti, valamint Fejér és Győr-Moson-Sopron megyei munkavállalást terveznek - közölte az NGM.
Ez azt jelenti a lap szerint, hogy a mobilitást ösztönző lakhatási támogatás iránt végül is jóval kisebb az érdeklődés, mint amire a szaktárca számított.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve