A Kúria honlapján olvasható közlemény szerint a testület azért utasította el a kérelmet, mert - egyetértve az NVB-vel - úgy találta, hogy az alaptörvény értelmében nem lehet országos népszavazást tartani nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről.
A Szigetvári Viktor, az Együtt - a Korszakváltók Pártja társelnöke és Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért Párt társelnöke által benyújtott kérdés úgy hangzott: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?"
A NVB február közepén hozta meg döntését arról, hogy elutasítja a két politikus közös, az atomerőművi blokkok építése ügyében tett népszavazási kérdésének hitelesítését. A kérelmezők ezután a Kúriánál felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be a bizottsági döntés ellen, ám a Kúria hétfőn meghozott határozatában a Nemzeti Választási Bizottság határozatát hagyta helyben.
A Kúria rögzítette, hogy az alaptörvény alapján nem bocsátható népszavazásra olyan kérdés, amely hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségre, illetve az e kötelezettséget is tartalmazó törvények tartalmára vonatkozik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve