"Az Európai Bizottság által felvetett problémák könnyen, egyszerűen és gyorsan orvosolhatóak" - mondta Orbán Viktor kormányfő szerdán az Európai Parlament (EP) előtti felszólalásában. Orbán beszédében, illetve az EP-vita utáni sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az Európai Bizottság (EB) és a kormány közti viták csupán egyetlen ügyre korlátozódnak, arra, hogy a jegybank elnöke, illetve a monetáris tanács tagjai az alkotmányra tegyenek-e esküt.
A kormányfő szavaiból az derült ki, hogy hamar pont kerülhet az Európai Unió és a magyar kormány között hónapok óta húzódó vita végére. Ezt erősítették meg kormányzati források is, akik szerda délelőtt azt mondták, napok alatt eldőlhet, hogy az EU által kifogásolt jogszabályokat milyen pontokon írják át. Egy vezető beosztású kormányzati tisztviselő szerint egyelőre csak megoldási javaslatok vannak a törvénymódosításokra, a végleges döntések még nem születtek meg. Szerinte ezek jórészt a csütörtök délután négykor kezdődő kormányülésen, illetve a Fidesz ezen a héten összeülő elnökségi ülésén dőlhetnek el.
A források szerint a csütörtöki ülésen a kormány várhatóan összerakja az elmúlt hetekben begyűjtött információkat is. Fellegi Tamás az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter ugyanis az elmúlt hetekben külföldön tárgyalt. A kormány pedig szerdán megkapta azt a levelét, hogy konkrétan milyen kifogásai vannak az EB-nek a jegybanktörvény, az adatvédelmi biztos hivatalának átalakítása és a bírói munka felső korhatárának csökkentése miatt. A sietség oka feltehetően az, hogy EB a jogszabályok, különösen a jegybank törvény módosítását szabta meg az IMF-fel és az EU-val folytatott hiteltárgyalások elkezdésének feltételeként.
Több kormányzati forrás szerint ennek ellenére nem merült fel, hogy rendkívüli parlamenti ülésre lenne szükség a jogszabályok módosításához. A parlament tavaszi ülésszaka ugyanis február 13-án kezdődik. Az egyik forrás szerint várhatóan azért nem lesz szükség rendkívüli ülésre, mert a házszabály tavalyi módosítása lehetővé teszi, hogy rendkívüli helyzetben két nap alatt elfogadjanak egy előterjesztést. Az erről szóló javaslatot Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője terjesztette be december közepén az ellenzéki kritikák ellenére.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve