A NAV közreműködését (egyszerűsített bevallás) 356 ezer 684 személy kérte, a korábban söralátétként is emlegetett adónyilatkozatot pedig 12 ezer 056 adóalany választotta - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
Az adóhivatal az első negyedév végéig 177 ezer adókiutalást teljesített, összesen 10,8 milliárd forint összegben, ebből 2 milliárd forintot az adózók rendelkezése alapján önkéntes pénztárnak, illetve nyugdíjelőtakarékossági számlára utaltak.
Azoknak, akik nem visszaigényelhetnek, hanem pótlólagosan be kell fizetniük adót, jó tudniuk, hogy a 150 ezer forintot meg nem haladó összegre részletfizetést lehet kérni legfeljebb hat hónapra a bevallásban.
Az szja-bevallásokban minden évben találnak hibákat a revizorok. Az eddigi tapasztalatok alapján a papír alapú kitöltésnél célszerű ellenőrizni, hogy az adózó aláírta-e a bevallást, s hogy kitöltötte-e a részletező lapok számát. Sok esetben a levont adóelőleg összege hiányzik, a családi adóalap kedvezmény kapcsán pedig gyakran hiányosan tüntetik fel az eltartottak adatait. Az adónyilatkozaton az azonosító adatokon kívül mindössze az adóköteles jövedelem együttes összegét, a jövedelmet terhelő jövedelemadó (16 százalék) összegét, valamint a munkáltató/kifizető által levont személyi jövedelemadó, adóelőleg összegét kell feltüntetni.
Az adónyilatkozatok esetében a leggyakrabban előforduló hiba, hogy az adózók a számszaki adatokat nem töltik ki, kizárólag a személyes adatok feltüntetésével kívánnak eleget tenni bevallási kötelezettségüknek. A másik, amire nem figyelnek: a jövedelmet terhelő szja-kötelezettség és a munkáltató/kifizető által ténylegesen levont szja több mint ezer forinttal eltér, ami kizárja az adónyilatkozat benyújtását.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve