Kunhegyesen három nappal Szabó András hetvennyolc éves Fidesz-KDNP-s polgármester és 60 évvel fiatalabb, 18 éves párja esküvője után is beszédtéma a házasságkötés - írja a Népszava helyi riportjában Nagyon megosztottak a helyiek. Akadnak, akiket megbotránkoztat a nagy korkülönbség, de sokan – megengedő mosollyal vagy kajánul kuncogva – rávágják, nem látnak különösebb kivetnivalót az esetben.
Akadnak a településen sokan, akik a házasságra, a még gyerekként szülő lányra, az egész „felhajtásra” dühösen legyintenek: nem ilyen hírnevet szerettek volna a városuknak, a polgármesternek nem így kellene „népszerűsítenie” Kunhegyest. – Talán jobb lenne, ha a munkahelyteremtéssel törődne inkább a polgármester, ahelyett hogy fiatal lánykákat vesz nőül.
Mások megjegyzik: ha Szabó András a város dolgait is olyan elánnal intézné, ahogy hajdanán a saját vállalkozását, akkor sokkal jobb lenne itt minden: a politikus Kun Kupa néven pénzdíjas sportversenyeket szervezett, majd az így szerzett vagyont szállodába fektette, amit eladott 2006-ban, amikor először választották polgármesternek.
A polgármester éppenséggel büszke rá, hogy nem a mostani pozíciója miatt, hanem saját erőből lett módos ember. Mint mondta nem vágyott „celebségre”, egyszerű vidéki ember. Sportos alkat, az volt akkor is, amikor hajdan a helyi Dózsa György Általános Iskolát igazgatta, s később is amikor focicsapatot irányított, vagy a versenyeket szervezte.
– Negyedik ciklus óta kétharmados többséggel választ meg a város, és ez bizonyára tüskéket hagy azokban, akik az egyharmadhoz tartoznak: ők nem szeretnek engem, nekik semmi sem jó, tehetek bármit, akkor is találnak rajtam fogást. Most épp az esküvőmet. De az én lelkem nyugodt, eddig 15 milliárd forintot hoztam ennek a településnek - mondta.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve