Az FTSE-100 0,6, a DAX 1 százalékos nyereségben zárt, míg a CAC-40-nek csak az előző napi zárószintet sikerült megismételnie. A vezető nyugat-európai indexeknek az emelkedéshez az erőt az amerikai fogyasztói bizalmi index meglepően jó adata adta. A Stoxx Europe 600 indexe 0,4 százalékkal fejelte meg az előző napi eredményét, amivel viszont az egész heti teljesítményt nézve még mindig 0,4 százalékos mínuszban maradt.
A nap egyik fontos eseménye - a görög helyzet mellett - a spanyol bankreform bejelentése volt, amelynek értelmében a pénzintézeteknek összesen további 30 milliárd eurónyi tartalékot kell képezniük.
A kormányzati tervek bejeletését a piac nem fogadta jól: az IBEX-35 3,3 százalékos esésből próbált magához térni, aminből a nap végére 0,7 százalékos veszteség lett. Az indexre a bankok gyakoroltak nagy nyomást, hiszen a BBVA a bejelentés után 6, míg a Banco Santander több mint 5 százalékot zuhant. Ezeket a veszteségeket a nap végére az előbbinek 1,3, utóbbinak 1 százalékra sikerült mérsékelnie.
A görög kormányalakítási válság pénteken is folytatódott, ami a piacokat szintén foglalkoztatta. A Fitch Ratings hitelminősítő például azzal fenyegette meg az euróövezeti országokat arra az esetre, ha Görögország kiválna az euróövezetből, hogy a valutaunióban maradó összes tagállam szuverén adósosztályzatát közeli leminősítés lehetőségére utaló negatív felülvizsgálat alá veszi.
Az egyre nagyobb bizonytalanság miatt az athéni ASE index 4,5 százalékos mínuszban zárt, amiben a National Bank of Greece 5,7, a Coca-Cola Hellenic Bottling 5,6 százalékos eséssel volt benne.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve