Hogy korrupciós eset miatti szankcióról van szó, vagy az Orbán-kormány Oroszországgal kapcsolatos irányvonala miatt adott-e jelzést Washington, azt válaszolta: több réteg rakódik egymásra, az első a korrupciós vádaké. A második szintjét Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár nyilatkozatához köti, aki több közép-európai országgal kapcsolatban fogalmazott meg bírálatot korrupció miatt.
A harmadik réteg Németh szerint a nagypolitikáé (például a civilszervezetekkel szembeni fellépés, az Ukrajnával kapcsolatos megszólalások, vagy Orbán Viktor illiberalizmust emlegető tusnádfürdői beszéde), és a transzatlanti kereskedelmi szerződés is ide tartozik.
"Nemrég jártam egy washingtoni konferencián, ahol Victoria Nulanddal és Miroslav Lajèák szlovák külügyminiszterrel szerepeltem együtt. Ott már érzékelhetőek voltak a Magyarországgal kapcsolatos, egymásra rakodó problémák, a tapasztaltakról tájékoztattam is a külügyminisztert és a miniszterelnököt" - mondta Németh a Válasznak.
Németh, akit a Fidesz atlantista szárnyához sorolnak, elmondta, hogy "nem vagyok semmilyen "ista", magyar politikus vagyok, aki a nemzeti érdek szempontjából tartja hasznosnak az Amerikai Egyesült Államokkal, mint a világ egyik meghatározó nagyhatalmával való szoros együttműködést".
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve