Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, a parlament gazdasági és informatikai-, valamint az önkormányzati és területfejlesztési bizottságának együttes ülésén hétfőn cáfolta, hogy az állam mobilszolgáltatót akar vásárolni, viszont megerősítette, hogy az e-útdíj kiépítése határidőre megtörténik.
Az E.ON-gázüzletág megvásárlásával Magyarország gázpiaci elosztóközpont lesz, erősödik gázpiaci kereskedő szerepe. Amúgy is fontos, hogy a stratégiai ágazatok állami tulajdonban legyenek - indokolta a vásárlást a miniszter.
A kormány nem tud engedni a rezsi csökkentéséből, különösen azért nem, mert az energetikai szolgáltatók a privatizáció után kényelmes pozícióban voltak - hangsúlyozta Némethné.
Az új paksi atomerőmű-blokkokra nemzetközi tendert írnak ki - erősítette meg a miniszter.
A vagyonkezelés kapcsán Németh Lászlóné kiemelte, hogy a pályavasút-társaság áprilisban jön létre, az év végéig pedig cégjogilag is integrálják a Volán-társaságokat.
A Nemzeti Eszközkezelő lehetőségeit bővítik, és jó néhány önkormányzat terhein úgy csökkent az állam, hogy átveszi a ppp-jellegű beruházásaikat.
Az infrastruktúra területén folyik az utak teherbírásának növelése és az Ipoly-hidak építése, amelyek közelebb hozzák a magyar-szlovák határ menti településeket.
Kovács Tibor (MSZP) egyebek mellett azt kifogásolta, hogy a Mol-részvények és az E.ON-gázüzletág megvásárlására 800 milliárd forintot költött a kormány. Ebből egymillió lakást lehetett volna hőszigetelni, és akkor a rezsi nem 10, hanem 30-50 százalékkal csökkenhetett volna - állította.
Németh Lászlóné ennek kapcsán arra emlékeztetett, hogy 2011-ben, a panelprogram keretében befogadott pályázatoknál 14 milliárd forintnyinak nem volt fedezete. Mára ez 4 milliárdra csökkent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve