Az alakuló ülésen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, a nabb elnöke kiemelte: a kormány célja a közúti tömegközlekedés elöregedett járműparkjának megújítása magyar gyártású buszokkal, amit a közlekedési társaságokkal együttműködve, közös érdekek mentén kívánnak megvalósítani.
A tanácskozáson az M3 metró pótlását szolgáló buszok magyarországi gyártóktól történő beszerzésének lehetőségéről is tárgyaltak.
Varga Mihály elmondta, a közösségi közlekedésben használt buszállomány átlagéletkora 14 év, de nem ritka - 7000-ből hozzávetőleg 1000 - a 20 évnél többet futott busz sem. Cél, hogy 2020-ra ez az időtartam 10 évre csökkenjen. Ezt többségében hazai gyártású buszokkal kívánják megvalósítani, mert ez segíti a magyar gazdaság növekedését és a munkahelyek számának további emelését.
A nabb munkáját a nemzeti autóbusz beszerzési munkacsoport segíti, amelynek elnöke a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára.
A munkacsoport feladata a nabb által tárgyalandó ajánlások, javaslatok előkészítése.
A tervek szerint a nabb és a munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egyszer ülésezik majd.
A nabb tagjai a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős- és a vagyonpolitikáért felelős államtitkára, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős, illetve az államháztartásért felelős államtitkára.
A bizottság ülésére állandó meghívást kapott Budapest főpolgármestere és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatója - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve