Több mint egymillió címről 2,4 millió személyi kérdőív érkezett be a KSH rendszerébe szombat délutánig – írja közleményében a statisztikai hivatal. A népszámlálásban mintegy 5 millió cím érintett, vagyis az elmúlt egy hét alatt a címek 21,4 százalékáról beérkeztek a válaszok, az érintett települések aránya eléri a 99,6 százalékot. A legnagyobb arányban továbbra is Győrladamér településről érkeztek kérdőívek, ott a kitöltési arány meghaladja a 39 százalékot.
A megyék közül Győr-Moson-Sopron megyében a legmagasabb a kitöltési arány (25,3 százalék), a második Fejér megye (24,1 szálalék), míg a harmadik helyen Pest megye (23,6 százalék) áll. A megyei jogú városok esetében arányaiban Székesfehérvárról érkezett be eddig a legtöbb kitöltött kérdőív (a kitöltési arány 27,4 százalék), a második Szombathely (26,4 százalék), a harmadik Győr (25,4 százalék). Budapesten a kitöltési arány jelenleg 23,6 százalék.
A fővárosi kerületek közül a 17. kerület (29,0 százalék), a 4. kerület (28,5 százalék), és a 15. kerület (27,6 százalék) áll az első három helyen.
Az online kitöltés a leggyorsabb és legkényelmesebb módja az egyébként törvény szerint kötelező adatszolgáltatásnak. A kérdőív online kitöltése egy két-háromfős család esetében mindössze fél órát vesz igénybe számítógépen vagy mobileszközön.
Mindenki, aki online kitölti a népszámlálási kérdőívet, nyereményjátékban vehet részt. A KSH az online kitöltés időszaka alatt naponta öt darab, százezer forint értékű, általános felhasználású vásárlási utalványt sorsol ki a kérdőívet kitöltő és a nyereményjátékra regisztráló háztartások között.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve