Ha az OVB most meghozott határozatával szemben nem érkezik jogorvoslati kérelem, akkor elindulhat az aláírásgyűjtés. Ahhoz, hogy a kérdésben népszavazást lehessen tartani, 200 ezer támogató aláírásra van szükség.
A hitelesített népszavazási kezdeményezés így szól: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés úgy módosítsa a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról szóló és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényt, hogy a dohányboltban csak dohányterméket lehessen forgalmazni?".
Az OVB az ülésen egy az ország Európai Uniós tagságát érintő kezdeményezésről is határoztak. A testület egyhangúlag utasította el egy magánszemély kezdeményezését, amely így szólt: "Akarja-e, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?"
Az OVB két népszavazási kezdeményezésről szóló döntését - szavazategyenlőség miatt - a következő, július 2-ára tervezett ülésére halasztotta. A testület ügyrendje szerint ugyanis ha szavazategyenlőség alakul ki egy határozattal kapcsolatban, akkor addig kell folytatni a vitát, azaz a tagoknak egymás meggyőzését, amíg valamelyik álláspont többséget nem kap.
A két kérdés arra irányul, az Országgyűlés fogadjon el törvényt arról, hogy a jövőben az OVB által hitelesített népszavazási, illetve népi kezdeményezések aláírásgyűjtő ívei elektronikus formában is aláírhatóak legyenek.
Az ülésen elhangzott az is, a Fidesz és a KDNP egyelőre nem közölte, hogy a közös pártlistáról kit küldenek majd a május 31-én képviselői helyéről lemondott kereszténydemokrata Stágel Bence helyére, azaz az OVB kinek adja ki a mandátumot. Az új képviselőt a pártok vasárnapig nevezhetik meg; ha nem közlik, akkor a listáról automatikusan a következő jelöltnek adják ki a mandátumot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve