A miniszterelnök azután nyilatkozott újságíróknak, hogy leadta szavazatát Budapesten, a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában.
Orbán Viktor arra számít, hogy több nem szavazat lesz, mint igen, és ez elegendő felhatalmazást adhat a mindenkori parlamentnek és kormánynak.
"Mindig jobb az érvényes, mint az érvénytelen (népszavazás), de a közjogi következmények beállnak mindenképpen, hiszen azt vállaltuk, hogy a kérdésben foglalt jogi szabályozást, miszerint csak a magyar parlament dönthet arról, hogy kikkel akarnak a magyarok együtt élni, ezt a jogrendszer részévé fogjuk tenni. Ezt akkor is megtesszük, ha érvényes, és akkor is, ha nem. Egy feltétele van ennek, hogy több legyen a nem, mint az igen" - fejtette ki.
Kapcsolódó
Az alkotmánymódosítás lehetőségét Orbán Viktor nem zárta ki, de nem ezt tartja a jövő hét legfontosabb feladatának, hanem a brüsszeli tárgyalásait arról, hogy egy megfelelő eredmény esetén ott elérje: "ne legyen kötelező befogadni olyan embereket Magyarországon, akiket mi nem akarunk, és a döntés is nálunk maradhasson". Hozzátette, ha az Európai Unió egy demokratikus közösség, akkor el kell fogadnia a magyarok véleményét.
Utalva arra, hogy az EU-ban Magyarország az első, amely népszavazást tart a kérdésről, azt mondta, "büszkék vagyunk, hogy mi vagyunk az elsők", és örülne, ha ezt mások is követnék.
Közölte továbbá: itthon többpárti megbeszélést indítanak arról, milyen jogi formában illesszék be az emberek akaratát a magyar jogrendbe.
Elmondta azt is, hogy szombaton ő maga is részt vett telefonos kampányolásban, és "nagyon megértő, együttérző, az ügy fontosságát átlátó választópolgárokkal" beszélt.
A miniszterelnök igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy az igenek győzelme esetén lemond-e.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve