Az agrártárca az Országfásítási Program részeként hirdette meg még 2020-ban a Településfásítási Programot. A felhívásban a 10 ezer fő alatti települések pályázhattak a sorfákra. A kezdeményezés sikerességét jól mutatja, hogy a program két ütemében összesen 36 ezer sorfát ültetnek el 1362 településen, 1,5 milliárd forint értékben - írták a közleményben az MTI szerint.
Juhász Anikó arról is írt, hogy a fenntarthatósági elvárások kielégítésére remek lehetőséget jelent a fák ültetése. Így nemcsak a szélsőséges időjárás hatásait csökkenthetjük, hanem egy egészségesebb és jobb világot teremthetünk saját magunk és az utánunk következő generációk számára - fogalmazott a helyettes államtitkár.
A Településfásítási Program második ütemében a 700 lelkes Rudolftelepen 10 gömbszivarfát ültettek el. Kifejtette, az agrártárca kezdeményezésének fontos küldetése az is, hogy felhívja az önkormányzatok és a gazdák figyelmét a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásaira - tette hozzá Juhász Anikó.
A helyettes államtitkár a kormány által indított zöld online párbeszédre is felhívta a figyelmet, amelynek a kérdőíveit november végéig lehet kitölteni. A kezdeményezés célja, hogy egyetértési pontokat hozzon létre a magyarok mindennapjait meghatározó kiemelt ügyekben. Ezek közé tartozik a környezetünk megóvásai is - emelte ki Juhász Anikó az AM közleménye szerint.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve