A Nébih csütörtöki tájékoztatása szerint az engedély nélkül forgalmazott növényvédő szereket magánszemélyek kínálták eladásra az interneten - számol be az MTI.
Fejér megyében olyan növényvédő szer tiltott árusítása miatt indított hatósági eljárást a Nébih, amelyet kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező szakember alkalmazhat. Elrendelték a készítmény lefoglalását, illetve forgalomból történő kivonását.
Pest megyében magyar nyelvű címkével nem rendelkező talajfertőtlenítő szer és gyomirtó forgalomból való kivonásáról intézkedett a hatóság. Ezek a termékek Magyarországon nem engedélyezettek vagy már nincs érvényes forgalomba hozatali és felhasználási engedélyük. A szereket a területileg illetékes megyei rendőrkapitányság bűnjelként lefoglalta. (Borokat von ki a forgalomból a Sauska.)
A Nébih közleményében hangsúlyozta: figyelemmel kísérik az interneten hirdetett növényvédő szerek forgalmazását is, az illegális, illetve ismeretlen forrásból származó növényvédő szerek alkalmazása komoly kockázattal jár. A hatóság arra hívta fel a figyelmet, hogy ha valaki illegális forgalmazást észlel, jelezze a Nébih zöldszámán (06-80/263-244) vagy az ugyfelszolgalat@nebih.gov.hu e-mail címen.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve