A vádirat szerint az egyik Heves megyei községből származó vádlottak eladásra hirdettek nagy értékű mezőgazdasági gépeket (traktorokat, vontatókat, bálázó gépet, ekét), valamint műtrágyát, teherautó gumit és élőállatot különböző, többségében agráripari gépek és agrárcikkek kereskedelmével foglalkozó internetes hirdetési oldalakon 2016 augusztusától kezdődően. Előfordult az is, hogy a vádlottak tűzifát vagy mobiltelefont kínáltak megvételre a gyanútlan vevőknek - írta az ügyészség közleményében, amit a hvg.hu szemlézett.
A vádlottak egyik esetben sem rendelkeztek az eladásra meghirdetett áruval, szándékuk arra irányult, hogy megtévesszék a hirdetésre jelentkezőket és megszerezzék a pénzüket.
A sértettek a vételárat vagy annak egy részét a hirdetésben megadott, korábban valamelyik vádlott nevére nyitott bankszámlára utalták. A kicsalt legkisebb összeg 50 ezer forint, a legmagasabb összeg 5 842 000 forint volt. A bankszámlákra a sértettek összesen 43 690 420 forintot utaltak át, amit a vádlottak bankautomatákból vettek fel készpénzben, majd az összegen megosztoztak.
Az okozott kár nem térült meg, ezért a büntetőeljárás során valamennyi sértett polgári jogi igényt jelentett be a kára megtérítése érdekében. A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt - közölte az ügyészség.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve