Ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért. Számba vették az előttük álló feladatokat. Fontosnak tartják egy zöld kormányzati minimumprogram kidolgozását, amelyet az év közepére be akarnak fejezni - mondta.
Több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy "kinyitják" a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.
Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország. Várhatóan a nyár közepén elkezdődnek a tárgyalások, előkészítések az ellenzéki pártok vezetői között. Ők olyan kormányprogramot szeretnének, amelyben markánsan megjelennek a zöldkérdések - mondta Schmuck Erzsébet.
Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként azt jelölte meg, hogy felkészüljenek a 2022-es választásra. Óriási a társadalmi igény a zöldügyek képviseletére, pártjuk erkölcsi-politikai kötelességének érzi, hogy ezt ki tudja elégíteni - mondta.
Az elmúlt hónapokban markáns zöldügyeket vállaltak fel, amelyek "az orbáni rendszer" meghaladásáról szólnak. Zöldügyekben pártjuk az egyik leghitelesebb politikai erő.
Közölte, hogy új elnökségi tagjuk van, a Debrecenben politizáló Jakab Fruzsina, aki sokat tett azért, hogy a zöldügyek hangsúlyt kapjanak Kelet-Magyarországon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve