A kormány 2014 februárjában döntött a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Programról, amelynek eredményeként hiánypótló beruházások valósulnak meg jellemzően járásközpontokban - írja közleményében az NFM. A program végrehajtását 2015. április 1-jétől vette át a fejlesztési tárca. A beruházások elsődleges célja a demográfiai változások okozta tanteremhiányok kezelése, a mindennapos testnevelés és az úszásoktatás infrastrukturális feltételeinek biztosítása az iskolások számára.
A 78 projektből álló, összesen 38,7 milliárd forint értékű beruházás-sorozat teljes egészében központi költségvetési forrásból megy végbe. A minisztérium kezdeményezésére az önkormányzatoknak nem kell önrészt fizetniük a projektek megvalósításához - közölte a Boros Anita.
A program első ütemében szereplő 24 tanterem közül 10-et már átadtak (Csanádpalota, Diósd, Dunaharaszti, Dunakeszi, Győrújbarát, Nagykovácsi, Petőfiszállás, Sződ, Telki és Vácduka). A fennmaradó fejlesztések előkészítése, kivitelezése folyamatban van. A program részeként Budakeszin, Dunakeszin, Fertődön, Geszten és Izsákon komplett iskolák épülnek meg. 25 településen a helyi igényekhez igazodva új tornatermek létesülnek. A tanuszodáknál a kivitelezők kiválasztására irányuló 18 közbeszerzési eljárás hamarosan lezárul, 6 esetben az eljárás dokumentációja előkészítés alatt áll.
A 24 tanterem és a 25 tornaterem felépítménye önkormányzati tulajdonba, míg a 24 tanuszoda az állam tulajdonába és a Nemzeti Sportközpontok (NSK) vagyonkezelésébe kerül. Az uszodák mindennapos üzemeltetéséről a továbbiakban az NSK gondoskodik, ezzel tehermentesítik az önkormányzatokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve