A Magyar Közlönyben megjelent határozat a 2021-es költségvetés részév teszi az 1 milliárd 730 millió forintot.
A Napi.hu szeptemberben írt arról, hogy egyedüli ajánlattevőként az Unikomtech Gép Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. szállíthat egy sípályafenntartó lánctalpas gépet (ratrakot) a Normafához, nettó 228 500 eróért (mintegy 80 millió forintért).
Kapcsolódó
A Normafa körüli események múlt év őszén kezdődtek. Az első hír szerint a Normafa rehabilitációja során ugyan a Konkoly-Thege Miklós úti parkoló megépítéséhez fákat vágnak, de cserébe a Hotel Olimpia helyére építenek parkot - közölte a XII. kerületi önkormányzat. November közepén a civilet tüntettek a fakivágás ellen, ezt követően közölte a hegyvidéki önkormányzat, hogy Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester egyeztetni fognak a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű Normafáig történő meghosszabbításáról.
A közlemény szerint az önkormányzat továbbra is nyitott minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik. Ezért szerepel a tervek között, hogy a jelenlegi, erdőterület besorolású övezetben levő parkoló és a szintén a környezetet károsító buszforduló a Normafa-gerinctől távolabb kerüljön. A fogaskerekű vasút teljes megújításának és meghosszabbításának tervén a kerületi önkormányzat már évek óta dolgozik. A tervek elkészültek, a több mint száz szükséges engedély nagy része megvan, forrást kell találni, amiben az önkormányzat számít a fővárosi vezetés támogatására.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve