A jegybank szeptemberben még azzal számolt, hogy két évig biztosan marad a nulla százalékos kamatszint, most viszont jóval 50 százalék fölötti esélyt lát arra, hogy a kamatszint 2022 második negyedévétől emelkedni kezd.
Norvégiában 2016 óta nem változott a 1,5 százalékos alapkamat az idén március közepéig. Márciusban azonban két alkalommal, először 50 bázisponttal 1 százalékra, majd további 75 bázisponttal 0,25 százalékra vitte le a kamatot, amit aztán májusban 25 bázisponttal nulla szintre csökkentett a központi bank a koronavírus-járvány hatásainak enyhítése céljából.
A norvég gazdaság kikerült a recesszióból a harmadik negyedévben, amikor negyedéves és éves szinten egyaránt nőtt a GDP. A gazdaság 4,6 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben a második negyedévhez képest. A második negyedévben még 4,7 százalékkal, az első negyedévben pedig 2,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye negyedéves összevetésben.
Éves szinten a GDP 5,2 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző negyedévi 6 százalékos zsugorodást követően.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve