A tájékoztatás szerint a dokumentumot Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Nur Bekri, a Kínai Népköztársaság Nemzeti Energia Hivatalának vezetője írja alá. A szaktárca közleményében Seszták Miklós fejlesztési miniszter kiemelte, hogy Magyarország üdvözli a Kína által tett atomenergetikai lépéseket, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez.
A megállapodás lehetőséget biztosít az atomenergia békés célú felhasználása területén tevékenykedő oktatók, kutatók és szakemberek speciális elméleti és gyakorlati képzésére, oktatási módszertanok kidolgozására, adoptációjára, az atomerőművek tervezése, létesítése, üzemeltetése és karbantartása terén szerzett tapasztalatok átadására, a radioaktív hulladékkezelés terén történő együttműködésre, tudásmegosztásra, az atomenergiával kapcsolatos társadalmi tudatosság és elfogadottság erősítésére - írja közleményében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
A szaktárca felidézi, hogy 2013 szeptemberében hasonló tárgyú megállapodást kötöttek Vietnámmal.
A magyar-vietnami együttműködési megállapodás első lépését jelentő, nagyszabású nukleáris képzési program (HUVINETT) keretében már 2012 szeptembere óta több turnusban érkeztek vietnami szakemberek Magyarországra.
A Paksi Atomerőmű és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nukleáris Technikai Intézete által biztosított 6 hetes elméleti és gyakorlati képzéseken több mint kétszázan vettek részt - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve