A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
Sokadszorra fut neki az állam a szerencsejátékok megadóztatásának. A szabályozás nemcsak a puszta adóbevétel miatt fontos, hanem a piac ellenőrizhetősége is csak így valósítható meg. A korábbi ötletekhez képest a most az Európai Bizottságnak megküldött verzió a szakma szerint alapvetően jó. A legtávolabb az első verzió volt a valóságtól, amelyben kissé elavult módszerekkel és követelményrendszerrel akarták szabályozni a piacot − előírták volna magyarországi telephely alapítását, tiltották volna a magyar végződésű weblap működtetését, amely kritériumokat egy pillanat alatt ki lehetett volna kerülni.
Már a megvalósítás küszöbén volt a rejtélyes elnevezésű szerver alapú pénznyerő automatákról szóló szabályozás, ám ennek tárgyalása épp egybeesett a nyerőgépek betiltásával. Utóbbi végül el is söpörte a szabályozást, egyelőre ez az ügy lekerült a napirendről.
Nem jó megoldás az ügyeskedés
A mostani elképzelés a piaci szereplők számára is megfelelő lehet − mondta Iványi György, a Szerencsejáték Gyártói Szövetség elnökhelyettese. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert ezek a vállalatok ma már akkora bevételt érnek el, amelyet nekik is érdekük tiszta és egyértelmű viszonyok között kezelni. Egy hatalmasra duzzadt vállalatnak már nem jó megoldás ügyeskedni.
Kérdés persze, milyen feltételeket fogadnak el. Magyarországon kevés jelentőséggel bír az online szerencsejáték (a teljes szerencsejáték-piacot 100 milliárd forint értékűre becsülik). Ha megfelelő adózási környezetet teremt a jogszabály, nem lesz akadálya az adófizetésnek sem. Olyan díjszabást, adómértéket érdemes kialakítani, ami mindenkinek megéri. E tekintetben a húszszázalékos adó talán túlzó.
Hasonlóképpen visszafogottabban kellene megállapítani a koncessziós díjat is, amelyet egy-egy játékért fizetni kell. A terv a díjaknál százmillió forint, de ez is kissé magas a Szerencsejáték Gyártói Szövetség szerint. Ezek a pontok azért fontosak, mert a nagy játékszervezők − amelyek hangsúlyozottan nem a játékosok átveréséből élnek − ellenkező esetben elkerülik majd az országot. Vagyis maradnak az ellenőrizetlen platformok. Ahogyan az a pénznyerő automaták betiltása után is látszik: a játékos ugyanis nem tűnik el, hanem más lehetőséget keres.
Jóváhagyás alatt
Az adóból − amely egyelőre jóváhagyás alatt áll − a kormány az idén tízmilliárd forintot tervezett beszedni a harmadik számú megszorító csomagban. Akármennyi is az adó mértéke, illetve a bevételi terv, az idén legkorábban a második félévtől számíthat az államháztartás bevételre. Még akkor is, ha Brüsszel siet, több hónap lesz az átfutás, amelyet fel lehet ugyan gyorsítani egy akár előre megírt normaszöveg vitára bocsátásával, a koncessziós pályázatokat is ki kell írni, el kell bírálni, s a rendszernek fel kell állnia. Összességében 2014-től van lehetőség érdemi adóbevételre számítani.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve