Világszerte, ezen belül hazánkban is rendkívül komoly kukoricanemesítési munka folyik, amelyek eredményekén sorra jelennek meg a különféle hibridek a hazai köztermesztésben is - hívta fel a figyelmet Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VTSZ) elnöke. Emlékeztetett arra: ahhoz, hogy a gazdálkodók ezeket alaposabban megismerhessék, különféle szempontok alapján (például a termőképesség, vízleadás) programot indítottak a Gabonatermesztők Országos Szövetségével (GOSZ), amelybe a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) is bekapcsolódott.
Takács Géza kifejtette, a kísérleteik célja, hogy objektív, mindenki számára nyilvános információhoz jussanak a termelők az egyes hibridek képességeiről, amelyek ismeretében el tudják dönteni, hogy saját termesztési feltételeik között mennyire jelenthetnek megfelelő alternatívát a fajták. A múlt évben összesen 39, a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportba tartozó hibridet vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növénytermesztési és Kertészeti Igazgatóságának szakemberei. A kísérleteket az ország tíz helyszínén - Abaújszántón, Újfehértón, Iregszemcsén, Jászboldogházán, Szombathelyen, Székkutason, Eszterágpusztán, Tordason, Jánoshalmán, valamint Mezőhegyesen - indították el.
A fajtakiválasztás egyik alapja volt, hogy a 2019-ben újonnan regisztrált, a piacon még bizonyítani nem tudó hibrideknek is megteremtették az esélyt a versenyben való részvételre azáltal, hogy az állami elismerés után közvetlenül beemelték őket a kísérletbe. A hibrideket a vetést megelőzően közjegyző jelenlétében kódolták, így a kísérlet kivitelezői és értékelői teljes mértékben függetleníteni tudták magukat minden olyan körülménytől, amely akaratlanul is befolyásolhatta volna őket munkájukban.
Tavaly az állami elismerés hatósági vizsgálataiban alkalmazott standard fajták kísérletbe állításával minden fajta esetén lehetőség nyílt az úgynevezett "FAO érték" meghatározására. A vizsgált és megjelölt FAO értékek az eltérő évjárati körülmények hatásaként természetesen eltérést mutathatnak az állami elismerésben hivatalosan deklarált, illetve a fajtatulajdonosok által közzétett és publikált értékektől - hívta fel a figyelmet Takács Géza. Hozzátette: a NAK jogszabályi felhatalmazás alapján a vizsgálati eredmények listáját ajánlati fajtalistaként kezeli, és javasolja a hazai termesztők számára.
A gazdálkodók számára kézzelfogható segítséget nyújtó, tizenharmadik alkalommal megvalósított felmérés eredményeiről egy részletes összefoglaló kiadvány is készült, amely letölthető a VTSZ honlapjáról az alábbi linken keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve