Még nincs arról statisztika, hogy hány üzlet nem nyitottak, de valószínűsíthető, hogy a nehézségek ellenére a boltok döntő többsége ki tudott nyitni - mondta Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
A főtitkár szerint egyes cégeknél a munkaerő megszervezése jelenthetett nehézséget, mert a másnapi nyitást "engedélyező" kormányzati bejelentés kedden délután öt óra környékén hangzott el. "Lázas telefonálgatás indult országszerte, kereskedők és alkalmazottak körében", sok üzlet ugyanis szabadságon tartotta a dolgozókat, és nehezen szervezte meg másnapra a megfelelő munkaerőt.
Kapcsolódó
Az árukészlet frissítése mellett a kézfertőtlenítők kihelyezéséről is lehetett azért előre gondoskodni, hiszen 30 nap telt el az újbóli nyitási lehetőségig. Arra pedig lehetett számítani, hogy a héten Magyarország eléri a 2,5 milliós oltási szintet, és újranyithatnak a boltok, a tennivalók többsége tehát nem az utolsó órákban szakadt a boltosok nyakába.
A főtitkár ésszerűnek nevezte a létszámkorlát bevezetését a négyzetméterszabály alapján. A jogszabály 10 négyzetméterenként egy vásárlót engedélyez, ennek betartása az üzemeltető, kereskedő feladata. Vámos szerint fontos, hogy az esetleges bolton kívüli várakozásnál be kell tartani a másfél méter távolságot, amit akár felfestéssel is segíthetnek a kereskedők. Úgy fest, az üzletek jellemzően élnek a hosszabb nyitva tartás lehetőségével, mivel ez is jobban eloszlatja a vásárlókat.
A szabályok betartásának ellenőrzésére a rendőrségnek, a kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatóságának, valamint a jegyzőnek van jogosultsága. Tapasztalataik szerint a rendőrség már ellenőriz, de elsősorban nem bírságol, hanem figyelmeztet.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve