Magyarországon az átlagnyugdíj jelenleg a 140 ezer forinthoz közelít, a jövő januári 3 százalékos emelést követően pedig 142-143 ezer forint lesz, azonban a nyugdíjasok több mint fele nem kap ennyit miközben.
Az átlagnyugdíj közel sem elég ahhoz, hogy nagy lábon éljen az ember. A nyugdíjasok akkor kerülnek igazán nehéz helyzetbe, ha egyedül maradnak, mert akkor valóban oda kell figyelni minden fillérre, miközben az egészségügyi kiadások is nőhetnek - mondta Farkas András a rádióban.
Kapcsolódó
Mivel a magyarországi nyugdíjemelés módszere olyan, hogy kizárólag az előre jelzett, hivatalos inflációs adatokat veszi figyelembe, így ha a GDP-növekedés üteme tartósan meghaladja az inflációs növekedést, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke egyre inkább leszakad, az "olló pedig egyre inkább kinyílik" - fogalmazott a szakértő. Ez azt jelenti, hogy minél korábban állapították meg valaki nyugdíját, annál rosszabbul jár, vagyis éppen a leginkább kiszolgáltatottabbak helyzete romolhat még tovább.
A főállású, 50 ezer forintos katások nyugdíjkilátásai rosszak, mivel a nyugdíjvárományuk drámaian alacsony, ezért Farkas szerint nagyon oda kell figyelnie ennek a mintegy 400 ezer embernek, és számukra egyszerűen "kötelező a nyugdíjbiztosítás, vagy a nyugdíj-előtakarékosság valamilyen formája". A nemzetközi hüvelykujjszabály alapján az éves családi kiadások 5-10 százalékát kellene a jövőbeni kiadásokra félretenni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve