Mivel a 20 százalékos adójóváírást a tárgyévben történő befizetések után fizetik ki, a következő hetekben akár 15-20 ezer új szerződést is köthetnek.
Az Union Biztosító idén végzett egyik kutatása szerint a megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy a nyugdíja kevesebb mint felét teszi majd ki a fizetésének. Minden harmadik ember azt várja, hogy a megélhetése biztosítása érdekében nyugdíjasként is dolgoznia kell majd - közölte a cég.
Kapcsolódó
A statisztikák szerint a nyugdíjbiztosítások átlagos éves díja mintegy 220 ezer forint, ami évi 44 ezer forint adójóváírásra jogosít. A nyugdíjbiztosítás után járó adókedvezmény maximális igénybevételéhez - ez évi 130 ezer forintot jelent - éves szinten 650 ezer forintos díjat, vagyis havonta átlagosan 54 ezer forintot kell fizetni. Ezt a mértéket azonban a statisztikák szerint az ilyen biztosítást kötőknek csupán néhány százaléka éri el.
A 220 ezer forintos - vagyis havi mintegy 18 ezer forintos - díj is számottevő jövedelmet biztosíthat nyugdíjas korban, feltéve, hogy az ügyfél idejében kezdi a megtakarítást - véli Bóna Katalin, az Union életbiztosítási ügyvezető igazgatója.
Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója felhívta a figyelmet, hogy az adójóváírás megszerzéséhez az idei évre szánt díjnak az év végéig be kell érkeznie a biztosítóhoz. A jóváírás pedig még így sem automatikus, a vonatkozó évi szja-bevallásban be kell jelölni a 2017-es befizetés utáni adójóváírásra az igényt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve