Egyre fontosabb az idősek aktivitásának, egészségének és munkaképésségének megőrzése, mert fontos szereplői lettek a magyar gazdaságnak Ehhez szükséges a betegségeket megelőző szemlélet elterjedése, a minél több testmozgás, valamint a különböző megbetegedések megelőzésére szolgáló vakcinák minél szélesebb körben történő elérhetővé tétele - olvasható a Nézőpont Intézet elemzésében, amelyet az Infostart ismertetett.
A 65 év feletti idősek gazdasági hozzájárulása négy területen érezhető: nyugdíj melletti munkavállalás, önkéntesség, informális gondozás és gyermekfelügyelet. Ezek alapján 2018-ban az idősek 1 348,3 milliárd forint értékben járultak hozzá a nemzetgazdasághoz, tehát egy átlagos nyugdíjasra 728 052 forint hozzáadott érték jut. A legnagyobb rész ebből az informális gyerekfelügyeletben keletkezik (642,2 milliárd forint), a 2018-ban dolgozó csaknem 60 ezer nyugdíjas 469,4 milliárd forint hozzáadott értéket állított elő.
A Nézőpont Intézet 18 és 65 év közöttiek, valamint a 65 évesnél idősebbek körében végzett kutatása alapján a társadalom idősekkel kapcsolatos megítélése döntően pozitív (egy ötfokú skálán, ahol az öt a teljes egyetértést, míg az egy a teljes egyet nem értést jelölte a fiatalabbak körében átlagosan 4,39, az idősek körében pedig 4,26 pontot kapott, hogy az idősek a társadalom hasznos tagjai). Mindkét csoport úgy látja, az idősekről való gondoskodás össztársadalmi feladat (a fiatalabb korcsoport 78, míg az idősek 75 százaléka gondolja így). A fiatalabbak az állami szerepvállalásban és a család aktív részvételében látják ennek kulcsát, (35 és 33 százalék e két tényezőt jelölte első helyen, míg az öngondoskodást 28 százalék), az idősebbek pedig nagyobb hangsúlyt fektetnének az öngondoskodásra (43 százalék, szemben a másik két tényezőre voksolók 23 és 29 százalékpontjával) - írja a portál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve