Továbbra is jelentős az eltérés a magyar aktív korú lakosság szándékai és tettei között, ha a nyugdíjcélú megtakarításokról van szó - derül ki az 1000 válaszadó online megkérdezésével az OTP Nyugdíjpénztár által készített reprezentatív felmérésből.
A felmérésben résztvevők 70 százaléka gondolja úgy, hogy 18 és 35 éves kora között el kell kezdeni félretenni ahhoz, hogy anyagilag biztos nyugdíjas koruk legyen. Ugyanakkor az OTP Nyugdíjpénztár belépési statisztikái szerint továbbra is 40 év körül mozog az új belépők átlagos életkora.
A lakosság gondolkodásában ugyan megfigyelhető a pozitív változás, a pályakezdők, vagy fiatal munkavállalónak tekinthető Y generáció körében ugyanis az átlag lakosságnál 20 százalékkal többen gondolják úgy, hogy már 25 éves kor előtt el kell kezdeni a felkészülést, ez azonban nem elég, a felismerés mellett cselekedni is kellene - figyelmeztet Nagy Csaba, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. Véleménye szerint fel kell hívni a mai pályakezdők figyelmét, hogy ha az első munkahelyük megszerzésekor belépnek egy nyugdíjpénztárba is, és legalább a havi tagdíjat folyamatosan fizetik, azzal megtették az első lépést egy olyan időskor felé, amikor valóban azzal foglalkozhatnak majd, amivel szeretnének.
A 251 milliárd forintnyi vagyont kezelő OTP Nyugdíjpénztárhoz csak 2018-ban eddig több mint 7200 új tag csatlakozott, akiknek az átlagéletkora a korábbi évekhez hasonlóan idén is 40 év körüli. A felmérés arra is rámutatott, hogy mind a Z mind az Y generáció tagjai között több mint 40 százalék azon válaszadók aránya, akik egy idősebb, tapasztaltabb személyre hallgatnak fontos döntések meghozatalakor.
A pénztár most induló Nyugdíj Mentor kampányában négy fiatal számára biztosít tanácsadást.
Fotó: Pexels/Joao Jesus
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve