Pozitívabb jövőképpel rendelkeznek a mostani tizen- és huszonévesek, azaz a Z generáció - vagyis az 1997 vagy azután születettek - tagjai az idősebb, Y generációhoz - vagyis az 1981 és 1996 között születettek - képest az OTP Nyugdíjpénztár legfrissebb felmérése alapján. Amíg az említett csoport 44 százaléka küzdelmesnek vagy elviselhetetlennek tartja a jelenlegi nyugdíjasok életét, az Y generációsok 56 százaléka van hasonló véleményen.
Az időskori munkavégzéssel kapcsolatban is pozitívabb a hozzáállása a fiatalabb, jellemzően pályaválasztás előtt álló korosztálynak. Míg az Y generáció tagjainak 60 százaléka számít arra, hogy idős korában is dolgoznia kell majd, addig a Z generáció 50 százaléka gondolkozik hasonlóképp.
Kapcsolódó

Az időskorral kapcsolatos, eltérő generációs képek jól láthatóak az élethosszig tartó munkával kapcsolatos várakozások kapcsán is. Amíg a még jellemzően tanuló Z generáció tagjainak 47 százaléka gondolja úgy, hogy nyugdíj mellett is dolgozni fog, addig a már inkább aktív munkavállalónak számító, jellemzően a húszas éveinek végén, harmincas évei elején járó korosztály 61 százaléka már lemondott a gondtalan nyugdíjas évekről.
Azonban ennek megteremtéséhez időben kell megkezdeni az anyagi felkészülést erre az időszakra, hogy azzal foglalkozhassanak, amivel igazán szeretnének - kommentált Nagy Csaba az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója.
Képünk forrása: Shutterstock
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
