Megfelelő szakpolitikai együttműködéssel elérhető, hogy az idősebb generációra erőforrásként tekintsünk, társadalmi és gazdasági szempontból is lehetőséget lássunk bennük, emellett kiemelten fontos a rászorulók számára a méltóságuk megőrzése melletti minőségi ellátás biztosítása - összegzi Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke a Világgazdaságban megjelent cikkében álláspontját a hazai idősek helyzetéről.
A melletti érvelését, hogy a nyugdíjas korosztályt jobban vonják be a munkaerőpiacon, azzal támasztja alá, hogy a népesség öregedése globális jelenség, miközben csökken a gyermekvállalási kedv. Itthon a születéskor várható átlagos élettartam 2000 és 2018 között csaknem öt évvel, 76 évre nőtt. Ezzel egyszerre pedig az egyedülállók aránya 1970 és 2016 között a 65 éves és idősebb népességen belül 17-ről 30 százalékra, számuk a 2,7-szeresére nőtt.
Az életkor növekedése pedig nem áll meg: friss becslések alapján a 65 évesek átlagosan 6,7 évet fognak még egészségesen tölteni. Vagyis hosszabb lesz az akár gazdaságilag aktívan tölthető idejük: ezért Vukovich azt írja, "a munkaerőpiac napjainkban jelentkező munkaerőhiányának enyhítésére rövid távon kézenfekvő megoldás lehet az idősek munkaerőpiaci részvételének növelése." E mögé már a kormány is beállt: a nyugdíjkorhatár felett a foglalkoztatás már jelentős adókedvezményekkel jár.
Az ilyen korú népesség foglalkoztatása 2015 óta emelkedik: a 60-64 évesek foglalkoztatási rátája 40,9 százalékra nőtt, a 65-69 évesek közül pedig csaknem másfélszer annyian dolgoznak, mint egy évvel korábban. Vukovich szerint ez előnyös a feleknek, ugyanis az idősek komoly munkatapasztalattal rendelkeznek, amely hasznos a munkáltatóknak, a munkavállaló nyugdíjasok szempontjából pedig a jövedelmi többlet biztosítása mellett megakadályozza szociális elszigetelődésüket.
"Közösségi szempontból érdemes a nyugdíjasokra úgy tekinteni, mint a társadalmi kohéziót előmozdító erőforrásra. A nagyszülő jelenléte egy családban például nagy segítség lehet a középső generáció számára, a háromgenerációs családmodell azonban visszaszorulóban van" - teszi még hozzá a KSH elnöke az elemzésében.
A nyugdíjrendszerről jelenleg aktív vita zajlik a közéletben. Egy újszerű nézet szerint meg kellene adóztatni a nyugdíjakat is, ami paradox módon pont jobb kiszámíthatóságot eredményezne.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve