Az egyik legfontosabb, a hétköznapokat érintő változás, hogy megszűnt a 65 éven felüliek vásárlási idősávja, vagyis nem csak 9 és 12 óra között mehetnek vásárolni, ahogy a fiatalabbak is beléphetnek az élelmiszerüzletekbe és gyógyszertárakba ebben az időben.
A szájat és az orrot azonban ezentúl is el kell takarni, ez alól csak a 6 éven aluliak kapnak felmentést.
Ez a szabály érvényes a tömegközlekedési eszközökön is - olvasható a Magyar Közlönyben.
A vendéglátóhelyek belső tereiben, ott ahol a vendégek is tartózkodnak, a személyzet számára kötelezővé tették az arc eltakarását, ez ugyanakkor a vendégekre nem vonatkozik.
Az új szabályok szerint immár lehet rendezvényeket tartani akár zárt helyen is, ha a résztvevők száma a személyzettel együtt nem haladja meg az 500 főt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve