A posta tavaly már jóval korábban, november 23-án megkezdte a kézbesítést, így karácsony előtt ki is vitte a küldeményeket. Több tízezren voltak viszont, akik nem vették át a szelvényeket és tíz napon belül a postán sem jelentkeztek érte. Az ő utalványaik visszakerültek a Magyar Államkincstárhoz, ahonnan ismételt kézbesítést lehetett kérni (erre február végéig van még lehetőség) - hívja fel a figyelmet a lap.
A végül kézbesítetlen küldemények száma egyébként tavaly február végén a mostanihoz hasonló volt, hiszen akkor Lázár János miniszter mintegy 37 ezer olyan emberről beszélt, akik nem vették át vagy nem keresték az utalványokat a postán. A rendszerbe tehát úgy tűnik, bő egy százaléknyi veszteség van, ezt ezúttal sem sikerült érdemben lefaragni.
Az pedig továbbra is kérdés, hogy a külföldön élő, de magyar ellátásra jogosult mintegy 33 ezer idős ember mit kezd az utalványokkal. Azokat ugyanis külföldön nem lehet felhasználni. Így vagy plusz költséggel hazaküldik a szelvényeket, vagy hazautaznak Magyarországra - a 71 különböző ország valamelyikéből -, hogy a 10 ezer forintnyi utalványt elkölthessék.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve